Ezt ettem ma — karantén ételnapló

Ezt ettem ma — karantén ételnapló

EBO - habos torta három személynek

2010. augusztus 14. - Ollaorama

 Az volt a cél, hogy olyan torta szülessen, ami láthatóan három embernek szól, nem mellékesen pedig finom is. A cukrászdákból emeletest rendelni kicsit drága lett volna, az olcsókban meg nem bíztam. Így született ez a finomság. Csoki, meggy és citrom ízben.


EBO torta

  •  3 piskótatekercs
  • 1 csomag vaníliapuding (NEM főzős)
  • 1 csomag csokipuding (NEM főzős)
  • 11 dl tejszín
  • 1 csomag meggy (én fagyasztottból csináltam, mert február volt)
  • meggylekvár
  • 1 egész citrom leve
  • 200 g étcsoki

A vanília puding háromnegyedét a csomagon előírtak szerint  arányosan kevesebb tejjel elkészítem és megkenem vele az egyik piskótát, majd feltekerem. Utána 6 dl tejszínt felverek 3 ek. cukorral és 2 csapott evőkanállal a vaníliapudingból. Amikor már elég krémes, akkor kétfele osztom. Az egyikbe belenyomom a citromok levét. A másikat pedig továbbturmixolom egy csomó meggyel. ha felhígul, még hozzányomok egy kis pudingport. A citromos krémet rányomom a vaníliapudingos piskótára. Nekem van ilyen szép nyomócuccom, de ha valakinek nincs ilyen, akkor egy kis nejlonzacskó sarkát levágjuk, beletesszük a krémet, s abból is nyomhatjuk a sütire.

A következő adag piskótát megkentem az általam nagyon imádott házi meggylekvárral. szorosan a citromos mellé tettem és rányomtam a meggykrémet. 

A maradék 5 dl tejszínben felolvasztom az apróra tördelt étcsokit és amikor elolvadt, hagyom kihülni. Közben a csokipuding háromnegyedét ugyanígy elkészítem a csomagon leírtak szerint, csak teszek bele a tej helyett 1 dl-t a csokis tejszínből is. Ha kész, rákenem a piskótára, feltekerem és szorosan a meggyes tekercs mellé teszem. A maradék csokistejszínt kevész pudingporral teljesen krémeskre habosítom és rányomom a tortára.

A maradék krémekkel lehet feliratokat játszani, nekem az annyira nem sikerült szépre, de azzal védem magam, hogy nagyon siettem. Azt hittem a citromos lesz a legfinomabb, de az a helyzet, hogy utólag az kapott a legkevesebb szavazatot. A csoki és a meggy döntetlen lett. Sok sikert!

Lazac rozamringgal és baconnel

 Ezt valamikor februárban gyártottam. A 40 napos húsnélküli (ez nálam halnélküli is) böjt előtti utolsó napon ettük Zolival meg Lillával.


Rozmaringos lazac baconnel

  • 4 szelet tisztított lazac
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 szép hosszú friss rozmaring
  • 15 szelet füstölt (és nem főtt) bacon
  • körethez egy nagy fej brokkoli
  • díszítéshez citrom

Megsózom és megborsozom a lazacszeleteket (nem fagyasztott, vagy már kiolvadt legyen). Egy nagy serpenyőben kevés olajon a fokhagymát kinyomkodva és a rozmaring leveleinek felét megpirítom.Beleteszem a bacon szeletek felét, és melléjük helyezem a lazaszeleteket. A maradék bacon szeleteket a lazacokra teszem és várok. Kb. 5 perc után megfordítom a lazacszeleteket és a baconszeleteken teljesen puhára sütöm. Az oldalt sült szalonnát most a csupasz és megsült lazacokra helyezem, és várom, amíg kész lesz. (így is kb. 5 perc)

A körethez felvágom apró darabokra a brokkolit, és lobogó sós vízben hagyom puhulni kb. 10 percet. Ennyi idő alatt pont kész lesz. Az ételt a maradék rozmaringgal és citrommal díszítem és egyben ízesítem.

Úgy emlékszem egész jól sikerült.

Borsófőzelék 2

 Ez egy nagyon zöld borsófőzelék (nem úgy mint ez a szerecsendiós-lisztes-tejfölös), és az íze is nagyonnagyonzöld.


Petrezselymes borsófőzelék tükörtojással

  • 50 dkg fagyasztott borsó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 leveskocka
  • 4 csokor petrezselyem
  • só, bors
  • tükörtojás, sütéshez olaj
  • 2 dl tejföl

A zöldborsót és a megtisztított fokhagymagerezdeket annyi vízzel felteszem főni, hogy 2 vastag ujjnyira ellepje a víz. Amikor forr, teszek bele 2 leveskockát, meg ízlés szerint még borsot, sót. Közben a 4 csokor petrezselymet megmosom és apróra vágom. Amikor megfőtt a borsó (kb fél óra, de meg kell kóstólni), kb 1/3-át kiveszem (a fokhagymákkal együtt) és összeturmixolom az apróra vágott petrezselyemzölddel. Egy kevés (kb. 1,5 dl) levet is teszek bele a megfőtt borsó levéből. A többi részét leszűröm a borsónak, majd összeöntöm az összeturmixolt borsót a főtt borsóval, hozzáadom a 2 dl tejfölt és és kb 2 percig még tovább kavargatom.

A serpenyőben felhavítem az olajat, ráütöm a tojást, só, bors, és kész is a tükörtojás a főzelékhez.

 

 

Stefánia

 Még év elején készült ez is, mint az elkövetkező sok-sok poszt. A köretet csak lefotóztam, ahhoz nem írok receptet, itt is látszik, hogy mirelit.


Stefánia szelet

  •  két nagy marék apróra vágott petrezselyem (vagy pl rukkola, én itt azzal csináltam)
  • 3 evőkanál zsemlemorzsa
  • fél kg darálthús
  • 5 tojás
  • 1 vöröshagyma meghámozva, lereszelve
  • só, bors, majoranna, vegeta (1-1 pici teáskanál)

A húst összegyúrom a fűszerekkel és a lereszelt vöröshagymával, majd hozzáadom a zsemlemorzsát, az apróra vágott zöldet és egy nyers tojást. Jól ősszedolgozom, annyira, hogy egy nagy massza legyen belőle. Közben 3 tojást keményre főzök (10 perc lobogás után), és meghámozok. A húst a kivajazott tepsibe teszem: egy (vagy két) hosszú csíkban kilapítom, egymás után ráteszem a főtt tojásokat, majd a hús szélét felhúzom és addig formálom, amíg a tojások biztonságosan a húsrúd belsejébe kerülnek. Kb. 20-25 percig sütöm közepes lángon a sütőben. Érdemes megvárni amíg kihül és utána szeletelni, akkor nem esik szét.

Paradicsomos húsgombóc makarónival

 Ez olyan nem-olasz-típusú paradicsomszósz.


Paradicsomos húsgombóc makarónival

  • Fél kiló darált hús
  • zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • fűszerek: só, bors, majoranna
  • 1 hagyma
  • 1 doboz darabolt, hámozott paradicsomkonzerv
  • 2 kis doboz paradicsompaszta
  • 1 ek méz
  • 2 ek liszt
  • napraforgó olaj
  • fél csomag makaróni

Ezt az adagot 3-an ettük meg, és jól laktunk. Desszerttel vagy levessel négy embernek is elég. Szóval a fasírt: a darálthúst összegyúrom a fűszerekkel (frissen tört borssal az igazi), a zsemlemorzsával (kb 3 evőkanál), a tojással és az apróra reszelt hagymával. Ezekből kis gombócokat formálok, amjd olajban kisütöm. Ha kész, az olajat kiöntöm a serpenyőből és csak egy keveset hagyok benne. Ebben megpirítok 2 evőkanál lisztet, majd ráöntöm a paradicsomkonzerveket, és kb 1 dl vizet. Megsózom és kevergetem. A vége felé beleteszek 1 evőkanál mézet is, hogy ne legyen olyan savanykás. 

A makarónit gyorsan kifőzöm, rá a húsgombócokat és minderre rákanalazom a paradicsomszószt. Ha hagyom így kb 5 percet, akkor a húsgombócok meg is puhulnak, nekem már csak az utolsó 2 lett puha, mert nem hagytam 5 percet. Ja, és a tetejére szórhatok reszelt sajtot, ha ahhoz van kedvem.

Húsgombóc csorba

 Nem tudom, érdemes-e vitatkozni ennek a levesnek az eredetén. A románok szerint ez igazi román étel, de ha az ember Erdélyben jár, akkor tuti egy saját specialitásnak adja elő mindenki. És ahány ház, annyi csorba, ez tény. 


Húsgombóc csorba
(Ciorba de perisoare)

  • 3 sárgarépa, 1 fehérrépa
  • 3 burgonya
  • 1 nagy zeller
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 paradicsom
  • 1 kis doboz paradicsomkonzerv (olyan krémszerű)
  • Leostyán - 2 púpos kanál (lestyán néven lehet a boltban szárítottat kapni a fűszereknél)

A gombócokhoz:

  • 25 dkg darált hús
  • 10 dkg rizs vagy zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • só, bors (a frissen tört nagyon jót tesz a gombócnak), majoranna

A galuskához

  • 2 tojás, liszt

A zöldségeket kockákra vágom (a hagymát kivéve, azt egyben főzöm meg) és egy finom zöldséglevest főzök belőlük. Egy paradicsomot meghagyok a végére. Sózom, borsozom és miközben fő, megcsinálom a húsgombócokat: a darált húst összekeverem sóval és frisszen őrölt borssal, majorannával és a félig megőtt rizzsel (ha nem rizst teszek hozzá, nagyon jó a zsemlemorzsa is). Ha ez kész, hozzákeverek egy egész tojást is, és alaposan összegyúrom, majd hideg vizes kézzel gombócokat formálok belőlük. Amikor a zöldségek megfőttek, beleteszem a levesbe a húsgombócokat, a 2 evőkanál leostyánt, a paradicsomszószt és a maradék paradicsomot. Amikor lobogni kezd, akkor beleszaggatom a galuskákat (2 tojást felverek és annyi lisztet keverek hozzá, hogy nyúlós tészta állaga legyen). Amikor a galuskák és a húsgombóvok is feljöttek a tetejésre, akkor a leves készen van. Ha nem elég savanyú az ízlésünknek, mehet bele egy kis citromlé, vagy ecet. Leostyánt lehet szórni még a tányérba is. Másnaposságra tökéletes, de vasárnapi levesnek se semmi.

Karácsonyi menü 3: citromkrém diófagyival

 Kár, hogy a tálalás nem sikerült olyan gyönyörűre, de az íze tényleg álomfinom volt. Elképesztően könnyű desszert. Nyáron ettem hasonlót a Zappa kávézóban, ahol citromleves diófagyival álnéven jelent meg először az életemben. Nem tudom a leves nevet miért kapta, mert semmiféle folyékony dolgot nem fedeztem fel benne. Nekem mindegy is.


Citromkrém diófagyival

  • 2 doboz (4 dl) habtejszín
  • 3 ek vanaíliapudingpor (főzés nélüli)
  • porcukor (ízlés szerint, én 3 evőkanállal tettem bele)
  • 1 citrom
  • diófagyi (egyelőre ezt még a boltból szerzem be, de legkozelebb majd saját receptet írok ehhez is)

A hideg tejszínt elkeverem a pudingporral és a porcukorral. Belereszelem a citrom héját, majd habverővel krém állagúra verem (én tettem bele habfixálót is, de teljesen fölösleges volt). Amikor kész, belefacsarom a citrom levét teljesen és összekeverem jól. Egy kanál diófagyihoz 2 kanál ilyen krémet teszek. Isteni, na.

Karácsonyi menü 2: töltött káposzta

 Ez a poszt több sebből is vérzik, de mivel életem legjobb töltött káposztája volt (nemcsak amit főztem, de amit ettem is!), kiteszem. Az egyik seb: a cím. A karácsonyi menü 1, ugyanis még nem került ki: azt a Zoli csinálta, bajai halászlé volt, és majd ha megírja, kiteszem. A második seb az, hogy nincs hozzá fotó. Egyszerűen annyira elvonta a figyelmemet a kaja, amikor előttem volt, hogy eszembe sem jutot megosztani bárkivel, még a fotóját sem. Bocs.

  • 22 savanyúkáposzta levél
  • fél kiló savanyú káposzta (vágott)
  • kb. 25 dkg füstölt oldalas
  • kb 15 dkg füstölt szalonna (öreg nénitől a piacról, aminek a közepén van egy vékony húscsík)
  • kb 15 dkg kolozsvári szalonna (kizárólag füstölt, ami inkább pácolt, mint füstölt, az már nem olyan finom)
  • 1 fej vöröshagyma
  • kis csésze rizs
  • fűszerek: só, bors, paprika
  • 1 kg darált sertés
  • 2 tojás

A hagymát kockára vágom és kevés olajon megpirítom. Ha levettem a tűzről, akkor hozzáadok egy kis ek pirospaprikát és jól összekeverem. Amikor kihült, hozzákeverem a darált húshoz. Jól összegyúrom, megsózom, megborsozom ízlés szerint a darált húst. A rizst ugyanannyi vízzel felteszem főni kis lángon (egy csésze rizs - egy csésze víz), és amikor felszívta a rizs a vizet, leveszem a tűzről. miután kihült, hozzákeverem a darálthúshoz ezt is, majd a végén a két tojással jól elkeverem az egész masszát. Nagyon-nagyon összegyúrom kézzel, ez fontos. 

A savanyúkáposzta leveleket hideg vízben egyenként lemosom, a vágottat ugyanígy megmosom és kifacsarom. A levelekbe beletöltöm a tölteléket: a levél hajlatába teszem a tölteléket (fontos, hogy ne túl sokat, de elsősorban a levél méretétől függ), majd rácsavarom a levelet, a végén pedig a két oldalát begyűröm (belülre - hmm... remélem érthető). Amikor az összes töltelék és levél elfogyott, elkezdem belepakolni a kuktába. (Fontos a kukta, különben soha nem lesz puha és omlós, és akkor nem is érdemes csinálni.) Az oldalast és a szalonnákat közben kell eloszlatni: az aljára, közepére , oldalra, mindenhová jusson egyenletesen. A fent megadott mennyiségek pedig csak iránymutatóak, teljesen rá van bízva a szakácsmesterre, hogy miből mennyit tesz bele. A lényeg, hogy a töltelék-hús-vágott hármas lehetőleg rétegesen váltogassa egymást.

Szóval ha jól belepaszíroztuk a kuktába - az is fontos, hogy szorosan legyen összenyomva az egész, beleöntök kb fél liter vizet, lefedem a kuktát, és alágyujtok. A sistergéstől számítva 1 és 3/4-ed vagy két óra szánható rá. 

Nekem nagyon nagyon jól sikerült, sok sikert nektek is.

Töltött tojás, vagy kaszinótojás

 Ezt akkor jó összedobni, hogyha az ember vendégségbe megy, vagy ha vendégek jönnek. Szapora és imádják.


Töltött tojás

  • 10 tojás
  • 25 dkg vajkrém
  • 15 dkg reszelt sajt
  • fűszerek (só, bors, paprika)
  • majonéz, tejföl

A tojásokat keméynre főzöm (forrás után kb 10-5 perc), meghámozom és hosszában kettévágom. Kiszedem a tojássárgát és összekeverem a vajkrémmel, fűszerekkel, sajttal, majd visszatöltöm a tojásfehérje mélyedésébe. Többet teszek rá, hogy szép domború legyen a teteje. Ha ez megvan, akkor a majonézt és a tejfölt fele-fele arányban összekeverem és rákanalazom. Kenyérrel az igazi.

Köménymagleves

 Gyerekkoromban annyira imádtam. Pedig az égvilágon semmi kunszt nincs benne. Talán a galuska miatt.


Köménymagleves

  • 2 ek köménymag
  • 1 hagyma (elhagyható, csak az időt húzza)
  • só, bors. pirospaprika
  • tojás: annyi amennyi tányérral szeretnénk tálalni a levesből. Mondjuk 6.
  • 2 ek liszt és napraforgóolaj a rántáshoz

A galuskához:

  • 3 tojás
  • 10 ek finomliszt

A köménymagot a lábosban megpirítom, majd felöntöm vízzel. Beleteszem a meghámozott hagymát, megszózom, megborsozom (ebbe még leveskocka is simán belefér), és addig főzöm, amíg a hagyma puha nem lesz benne. (A hagymafőzést idővel elhagytam benne, mivel az ízéhez nem ad hozzá, az elkészítési időt, viszont növeli. Simán elég a rántással kezdeni, és azt felönteni vízzel.)* Ez elég rövid idő. Közben elkészítem a rántást: egy kis serpenyőben megpirítok 2 púpos evőkanál lisztet. Amikor már picit barnul, hozzáöntök kb. 1 dl. napraforgóolajat, és így pirítom tovább még kb. 2 percig. Miután leveszem a tűzről, hozzákeverek kb. fél ek pirospaprikát. Ha megfőtt a hagyma a köménymagos vízben, akkor belekeverem a rántást. Én általában kiveszem a forró vizet a serpenyőbe és úgy keverem bele az összeset, hogy csomómentes legyen. Ezután beleszaggatom a galuskát (felverem a 3 tojást és a finomlisztet hozzákeverbe puha tésztát kapok). Ekkor megkóstolom, és ha sótlan, teszek még bele. Amikor a galuskák után ismét lobog a víz, akkor óvatosan beleütöm a tojásokat. Csak így: feltöröm és beleengedem gyorsasan egyben az egészet a lobogó levesbe. Gyorsan kell, mert akkor szépen megtartja a formáját. 8 perc múlva kész is és tálalható.

*Ezt a megjegyzést 2020-ban tettem a recepthez sok sok köménymagleves elkészítése után :)

Borsókrém leves galuskával

Igazából az egész recept szinte ugyanaz, mint ez a borsóleves galuskával. Csak.


Borsókrém leves galuskával.

  • Hozzávalók ugyanazok, mint a borsólevesnél (borsó, tejföl, tojás, liszt, hagyma)
  • a fűszerborsot egészben teszem bele, így kicsit erőseb lesz a turmixolás után
  • A hagymát apróra vágva teszem bele, és még egy fél répát és egy fél petrezselyemgyökeret is megfőzök a borsóval együtt
  • Mielőtt puhára főtt minden, beleszaggatom a galuskát, de úgy, hogy a tésztaszűrőt beleengedem a levesbe, így beleszaggatom a galuskát, és amikor kész kiemelem.
  • Ezután teszem bele a tejfölt, és turmixolom össze az elég levest nagyon krémesre.
  • Ha kész, visszateszem bele a galuskákat.

Remélem érthető, mert egyszerű és tényleg állati finom.

Egyszerű füstölt sonkás lepény

 Hát ez úgy jött, hogy nem volt otthon kenyér. 

 
Füstölt sonkás lepény

  • 3 újhagyma
  • csokor petrezselyem
  • 15 dkg füstölt karaj vagy tarja
  • 4 tojás
  • 6 ek finomliszt
  • só, bors

Felverem a 4 tojást, hozzáadom a kb. 5-6 evőkanál lisztet és elkeverem a tojással. Amikor kész a lágy, csomómentes massza, akkor összekeverem az apróra vágott petrezselyemmel és a fűszerekkel. Sóból csak keveset kell tenni, mert a füstült sonka elég sós. Közben egy serpenyőben némi olajon megpirítom a hagymát és a sonkát, amikor kész, ráöntöm a masszát, és mindkét oldalát megsütöm lassú tűzön. Ügyelni kell arra, hogy átsüljön, de ne száradjon ki. Jó reggelire, vacsorára, ilyesmire.

Tojásos nokedli

Nagyon egyszerű, Zoli kedvence. Sok sok petrezselyemmel az igazi.


Tojásos nokedli (vagy galuska)

  • 8 tojás
  • kb 40 dkg finomliszt
  • 1 vagy két nagy csokor petrezselyem
  • só, bors

5 tojást felverek és hozzákeverek annyi lisztet, hogy tésztához hasonlatos masszát adjon, (ne legyen már nyúlós) amit könnyen lehet szaggatni forró vizes villával. Egy lobogó edénnyel teli vízben villával beleszaggatom (nem szeretem a nokedliszaggatót, túl kemény lesz tőle). Amikor az összes feljött a víz tetejére, még kb 3 percet hagyom, aztán gyorsan leszűröm. A maradék 3 tojásból rántottát sütök egy nagy serpenyőben (ezt ízlés szerint sózom, borsozom). Amikor félig kész van a tojás, beleöntöm a nokedlit és jól megforgatom-összekeverem a tojással, amíg kész nem lesz. Frissen vágott petrezselymet szórok rá, minél többet, mert attól lesz nagyon friss íze.

Gomba kuszkusszal

A piacon viruló narancssárga gombát vettem, én lúzer azt hittem rókagomba. Aztan otthon kicsomagoltam, s láttam, hogy köze nincs az általam imádott gombához, de finom volt. Valami erdei gomba, de bármelyikből elkészíthető


Gombapaprikás kuszkusszal

  • 1 kg gomba
  • 1 db pritaminpaprika
  • 1 db sima paprika
  • 1 db paradicsom
  • 1 ek paprika (por)
  • 2 fej hagyma
  • 2 dl tejföl
  • néhány szem egész bors, só
  • harissa fűszerkeverék (elhagyható, de vele nagyon különleges)
  • 25 dkg kuszkusz

Kevés olajon megpirítom a hagymát, hozzáteszem a kockákra vágott paprikákat. Megsózom, és hozzá teszem a néhány szem egész borsot. Miután megpirult, lehúzom a tűzről, hozzáteszem az egy púpos evőkanál paprikát, elkeverem, majd beleteszem a gombát és lefedem. Kb. 10 perc múlva megkavarom és beleteszem az összes tejfölt. (Ha az elején tesszük bele a tejfölt, savanykás íze lesz, de a színén nem fog látszani, nem lesz sápadt a paprikás.) Lefedem és lassú tűzöm puhára párolom a gombát és a zöldségeket. Kb 10 perc főzés után beleteszem a kockára vágott paradicsomot is. Közben megkóstolom és fűszerezem, ha kell sóval. A végén egy egész evőkanál harissa fűszert tettem bele. Ez egy észak-afrikai fűszer csípőspaprikával, fokhagymával és mindenféle különös fűszerrel. (Ajándékba kaptam Katitól meg Bencétől)

A 25 dkg kuszkuszra öntök 3 dl forró vizet. 5 percen belül felszívja, és egy diónyi vajjal összekeverem, hogy finom legyen. El kell árulnom, különleges lett az afrikai fűszerezésű magyar gombapaprikás az arab kuszkusszal.

Zelleres brokkolikrém leves

Születésnapomra kaptam egy álombotmixert, ezért most ha leves, akkor krémleves egy darabig.

Ez például zöldségkrémlevesnek indult, de rájöttem, bőven elég hozzá a címben említett két zöldség némi kiegészítővel.


Zeller- és brokkolikrémleves

  • egy kis fej brokkoli
  • egy fél gumó zeller
  • egy vöröshagyma
  • 1/2 répa
  • 2 dl tejföl
  • só, bors
  • díszítésnek petrezselyemzöld

A recept egyszerű - megmosom és felkockázom a zöldségeket, kevés olajon megpirítom őket, majd feöntöm másfélszer annyi vízzel. Megsózom jól, és egész borsszemeket szórok bele. Miközben fő, pótolom az elfőtt vizet, majd a végén belekeverem a kis doboz tejfölt. Ha már az összes zsüldség puha (de igazán), akkor fogom a mixert, és jól pépesre keverem őket. Lehet persze pirított zsemlekockát tenni hozzá, de nekem tényleg így ízlett a legjobban.

Paprikáskrumpli galuskával

Nagyon nagyon régen nem írtam semmit. Ez alatt a három hónap alatt nagyon keveset is főztem, de azért néhány dolog akadt. Ahogy időm engedi sorban fel is teszem a posztokat, remélem, még idén a végére érünk. 

Ez egy hihetetlenül egyszerű és finom étel. Amikor beteg voltam, Zoli készítette el az útmutatásom szerint, és nagyon ügyes volt, mert tökéletes lett. Fontos, hogy én a paprikáskrumplit kolbász és egyéb állat nélkül szeretem. Mert így annyira könnyű.

Paprikáskrumpli

  • 1 fej vöröshagyma
  • 4- db burgonya
  • 2 paprika
  • 1 kis paradicsom (egy kiskanál paradicsompasztával is lehet, de nem olyan jó)
  • a galuskához 2 tojás, és finomliszt
  • fűszerpaprika, , só, bors
     

A kockára vágott hagymát és paprikát kevés olajon megpirítom egy mély edényben. Utána beleöntöm a meghámozott és kockára vágott burgonyát, majd jól megsózom, megborsozom és beleteszek két evőkanál pirospaprikát. Összekeverem, majd felöntöm vízzel úgy, hogy jól ellepje. (Ilyenkor és megkóstolom a vizet, hogy elég sós-e, lehet pótolni ilyenkor még minden fűszert) Lefedem, és hagyom, hogy a burgonya 90 %-ig megfőjön (forrás után kb 20-25 perc, kislángon). Ha közben párolog el víz, pótolom, és kostólgatni is érdemes az íze miatt. 20-25 perc után beleteszem a felkockázott paradicsomot is.

Közben a 2 tojást egy tányérban villával felverem, és teszek hozzá 3 evőkanál lisztet. Elkverem, majd annyi lisztet teszek még hozzá, hogy puha masszát adjon, amit már lehet szaggatni. Amikor kész a paprikáskrumpli, akkor a galuskát beleszaggatom villával a levébe. Miután végeztem, 5 percig hagyom még a tüzön, aztán kész.

Tepsis csirke

A sütőben elképesztő gyorsan lehet vacsorát készíteni, egy fáradt nap után tényleg ez a leginkább embertkímélő megoldás, így egy héten belül kétszer is a sütőt vettem igénybe. Nagyon egyszerű, nagyon ízletes, és végre rávettem magam arra, hogy húst is készítsek.

 

 Tepsis csirke

 

  • Egy kg csirkemell
  • 5 dl tejföl
  • 1-2 szál sárgarépa
  • 1-2 szál fehérrépa
  • só, bors
  • 20 dk reszelt sajt
  • köretnek rizs, zöldség

A csirkemellet kis kockákra vágom, a sárga- és fehérrépát megpucolom és karikákra vágom, mindezt beteszem a sütőbe, ráteszem a tejfölt, egyenletesen, hogy mindenhová jusson, megsózom, megborsozom és végül rászóróm a sajtot. A sütőben addíg sütöm, amíg szép pirosas barnára sül a teteje (előszőr csak kislángon, amikor már a répa is elkészült - kb 40 perc- akkor teszem nagy lángra és még sütöm vagy 15 percig) és már nem nagyon van leve a tejföltől. Köretnek én rizst szoktam enni vele sok sok paradicsommal.

 

Tejszínes cukkini

Orsi barátnőm anyukája adta az alapötletet ehhez a vasárnapi ebédhez, amire vendégeket vártam. A vendégek lemondták a vacsorát nagy örömömre, mert így jó sokat ehettem belőle, ugyanis állati ízletes lett. A cukkini olyan volt, mint a L'ecsó című francia rajzfilmben - hajszálvékonyra vágtam, és pont úgy pakoltam egymásra, mint a filmben a patkány. Elképesztő, hogy a külseje megmaradt vékonynak, közben meg puha és lédús lett, amikor elkészült.

 Tejszínes cukkini

 

  • 3 kisebb cukkini
  • 2 répa
  • 4 dl tejszín
  • 3 gomba
  • 5 fokhagyma
  • vaj (tepsi kivajazásához)
  • 20 deka reszelt sajt
  • Körethez egy csomag fagyasztott vagy egy friss brokkoli

A tepsit kivajazom es rászórom az 5 megpucolt, és fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát. A zöldségeket vékony szeletekre vágom és egymásra teszem a tepsiben (a cukkinit lépcsősen: minden következő szelet az előző szeletet eltakarja 3/4-ig). A répa és a gomba után még szépen cukkinivel letakarom az egészet. Amikor ez kész, ráöntöm az összes tejszínt, majd rászóróm a sajtot és be a sütőbe. Akkor van kész, amikor a sajt elkezd pirulni a tetején. Köretként sós vízbe brokkolit főzök. (Itt nem sós vízbe főztem, hanem grízgaluskás zacskós levesbe, aminek az lett az eredménye, hogy a grízgaluska is köret lett.)

Jó étvágyat, Annának meg köszönet az ötletért.

Petrezselymes lepény

 Csoportos reggelire mentem a Ráday utcába, ami egyben egy lakásbúcsúztató is volt, sok emberrel - ezért készítettem valami gyorsat. Sajnos nem is emlékszem pontosan mit tettem a lepény tetejére, de ez csak azért van, mert bármi mehet rá.


Petrezselymes lepény

  • 5 db tojás
  • 12 ek liszt
  • 10 ek olaj
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 1 nagy csokor fodros petrezselyem (minimum, de lehet több is)
  • 1 tk só

Feltét:

  • 2 fej hagyma
  • 2 újhagyma
  • 2 paradicsom
  • 15 dkg sajt (füstölt, nem füstölt, ízlés szerint)
  • kb 15-20 szem olivabogyó

A tojásokat felverem, beleteszem a lisztet, sót, olajat, sütőport és az apróra vágott friss petrezselymet. Kivajazott sütőbe öntöm az így kapott masszát és ráteszem a felszeletelt feltéteket. 15-20 perc sütés közepes lángon és kész is. Sajnos nekem nem nőtt meg a lepény (valószínűleg a rápakolt cucc nem hagyta), ezt még kísérletezni kell. De tényleg finom, sajnos az adagokat elszámoltam, kicsit kevés lett úgy 15 emberre, de 4-5 ember azért kellemesen reggelizik belőle. 

 

Szimpla káposztaleves

 A dolog úgy indult, hogy káposztáslaskát (káposztástésztát) akartam készíteni, és vettem egy kis fej káposztát. Aztán kiderült, hogy Zoli nem szereti, úgyhogy egy gyors levest készítettem belőle:


Káposztaleves

  • egy fél fej káposzta
  • 4-5 db paradicsom
  • 2 fej hagyma
  • 1/2 marék rizs
  • 1 db virsli (elhagyható)
  • 1-2 szelet füstölt hús (kolbász, sonka, szalonna, bármi)
  • 1/4 citorm leve
  • borsikafű, leostyán
  • só, bors

Igazából a lucskos káposzta ízét próbáltam levesbe varázsolni, ugyanis abból nekem a leve a legfinomabb. A kockákra vágott hagymát, virslit megdinsztelem az edényben, ráteszem az apróra vágott káposztát és felöntöm vízzel, ami legalább kétszer annyi, de inkább több, mint a káposzta meg a hagyma. Borsozom (én egészben főztem bele, így szeretem), sózom, esetleg egy kockát beledobok. Amikor félig megfőtt, akkor beleteszem a kockára vágott paradicsomot, a néhány szelet füstölt húskészítményt, a zöldfűszereket (ízlés szerint) és a rizst. Addíg főzöm, amíg a paradicsomok szétfőnek, a rizs kinyílik és az íze fenséges. Mielőtt leveszem a tűzről egy kevés citromlevet csepegtetek bele. A virsli abszolút elhagyható belőle, kicsit feleslegesnek is éreztem. Bár édes káposztából készül, enyhén savanykás íze van.

A káposzta másik felét egyébként salátához használtam fel: tonhal, hagyma, paradicsom. 

 

Ázsiai-olasz a konyhámban

 Ez is egy olyan étel, mint a kettővel korábbi posztom: 20 perc alatt nemcsak elkészül, de meg is lehet enni még ebben az időintervallumban. A rizstésztákban ez a jó: gyorsak és laktatóak. Ez is a szénhidrát napon készült.


Paradicsomos sült rizstészta ázsiai konzerv zöldségekkel

  • 1 konzerv hámozott paradicsom
  • 1 ázsiai zöldségkonzerv (bambusz, babcsíra, bébikukorica meg valamilyen furcs retek)
  • 20 dkg rizstészta metélt
  • 1 vagy 2 chili
  • 1 púpos kávéskanál szárított ázsiai citromfű, egy kiskanál méz
  • 2 fokhagyma

Komoly, legalább 5 perces dilemma volt a 15 perces főzés alatt, hogy az olasz ízeket vagy az ázsiai ízt emeljem ki. Végül a kettő tökéletes egységet alkotott. A paradicsom és tészta nagyon olaszos ízhangulatot idézett, ugyanakkor a rizstészta, de leginkább az ázsiai citromfűtől, valami illatos különlegesség lett ebben a gyors és hétköznapinak tűnő vacsorában.

A rizstésztát beáztatom hideg vízbe. Addig felteszem egy wokban (vagy nagyobb serpenyőben) sülni az összepréselt fokhagymát és a konzerv zöldségeket, az összevágott chilit majd néhány perc után ráöntöm a paradicsomkonzervet. Kb 8-10 perc kevergetés után a citromfüvet majd a hideg vízben ázó rizstésztát beleteszem a szerpenyőbe és addig keverem, amíg a tészta állaga tökéletes nem lesz. Ez nem vesz igénybe többet 6-8 percnél. Tényleg nagyon finom.

Filmet nem néztünk se közben, sem utána, mert húztam borozni a csajokkal.

 

Currys, kókusztejes ráksaláta

 Egyik fehérjenapon szültem a következő csodát. Itt egy kicsit furán néz ki, de jó sok rák van benne, laktató, egészséges és nyamm.


Currys ráksaláta

  • 20 deka garnélarák
  • 20 deka fetasajt
  • 1/2 kígyóuborka
  • 4 paradicsom
  • 4 retek
  • 2 paprika
  • 3 nagyobb zöldhagyma
  • 1 konzerv, vagy 3,5 dl kókusztej
  • fűszerek: curry, szárított ázsiai citromfű, koriander, só, citromlé
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 ek. pirított napraforgómag

A kókusztejet felforralom a fűszerekkel és benne puhára főzöm a rákot (kb 5 perc, ha a fagyasztóból most vettem ki). Kiveszem a rákokat, az összevágott zöldségekkel, és fetával összekeverem. A kókusztejet kis lángon tovább forralom, és kb 15-20 perc után leveszem. Így krémes öntetet kapunk, amit összekeverünk a salátával és elképsztően finom lesz. Tálaláskor néhány csepp citromot csepegtetünk a salira. A szósz nagyon távolról olyan lett kicsit mint a thai zöld curry. Tényleg távolról. 

 Az Igenember című örökbecsű limonádét néztük a rákos vacsora alatt Jim Carrey-vel. Valami mással is simán meg lehet enni, sőt.

Turbo sült üvegtészta

 Azért turbo, mert az elkészítés és az elfogyasztás összesen 20 percet vett igénybe. Szénhidrát nap volt, nagyon éhes voltam, és a következő dolgok voltak otthon, ami elsőre feltűnt:

 
Turbosült üvegtészta

  • kb 40 dkg üvegtészta
  • 1 db paradicsom
  • 1/2 db kígyóuborka
  • 2 fej vöröshagyma
  • fűszerek: halszósz, szójaszósz, bors

Az üvegtésztát hideg vízbe áztattam (8- 10 percig kell elvileg, nekem 5 perc is elég volt). A hagymát felszeleteltem, a többi zöldséget kockára vágtam és megpirítottam serpenyőben (még csak nem is wokban!) halszósszal (kb. 2 ek.), szójaszósszal és borssal. Néhány perc piítás után, beletettem az üvegtésztát is a hideg vízből, és addig kavargattam (hal- és szójaszószt még öntöttem rá ízlés szerint), amíg puha nem lett. A serpenyőből kiettem kb a felét, és mentem mozizni. Persze ez is olyan étel, hogy végül is bármilyen zöldség jó, ami van otthon.

Banános-padlizsános-burgonyás

 Pár hete megkívántam a banánt, de mikor megvettem még éretlen volt. Sárga kívülről, de nehéz volt hámozni és nem volt elég édes. Biztos mindeni járt már így banánnal. Főztem belőle finomat.


Banános-padlizsános-burgonyás-joghurtos

  • 4 banán (még éretlen)
  • 1 db padlizsán
  • 4 közepes burgonya
  • 2 paradicsom
  • 2 vöröshagyma
  • 10 szelet szárított paradicsom
  • 10 dkg mozzarella
  • 5 dkg füstölt sajt
  • 1 nagy doboz joghurt
  • fűszerek: bazsalikom, fokhagyma, szerecsendió, méz

Mindenz zöldséget felszeletelek és egymásra pakolom. A banán a hagyma és a burgonya között a legjobb. A joghurtot összekeverem a fűszerekkel és leöntöm vele a tepsube helyezett zöldségeket, a tetejére teszem a sajtot szeletekben. Kicsit olyan, mint a lepke, de a banán miatt tényleg különleges. Simán belemehet egy kiló banán is, mert nem lesz tőle édes, csak nagyon finom és jó állaga.

süti beállítások módosítása